Nyári zápor

Bájoló

Rebbenö szemmel
ülök a fényben, rózsafa ugrik
át a sövényen,
ugrik a fény is,
gyülik a felleg,
surran a villám,
s már feleselget.
Fenn a magasban
dörgedelem vad
dörgedelemmel.
Kékje lehervad
lenn a tavaknak s tükre megárad.
Jöjj be a házba,
vesd le ruhádat,
már esik is kint,
vesd le az inged,
mossa az esö össze szivünket.

Radnóthi Miklós

Húsz év mulva

Mint a Montblanc csucsán a jég,
Minek nem árt se nap, se szél,
Csöndes szivem, többé nem ég,
Nem bántja újabb szenvedély.

Körülöttem csillagmiriád,
Versenyt kacérkodik, ragyog,
Fejemre szórja sugarát,
Azért még föl nem olvadok.

De néha csöndes éjszakán
Elálmodozva, egyedül -
Mult ifjuság tündér taván
Hattyúi képed fölmerül.

És ekkor még szivem kigyúl,
Mint hosszu téli éjjelen
Montblanc örök hava, ha túl
A fölkelö nap megjelen...

/Goethe/ forditotta: Vajda János