Szerenád

Zeng a nád a tó fölött,
Zeng a szél a nádon –
Édes álmaid között
Halld a szerenádom:
ima rád e szerenád,
tested titkos templomát
dallal igy imádom.


(Babits Mihály)

Azt adom, mi legnagyobb: a szivemet
mely útra kelt és felkutatta tiedet.
Rejts el, örizz, éltess engem kedvesem,
én veled leszek, te leszel a mindenem


(Goethe)

Rád gondolok

Rád gondolok, ha nap fényét füröszti a tengerár;
rád gondolok, forrás vizét ha festi a holdsugár.

Téged látlak, ha szél porozza távol az utakat;
s éjjel, ha ring a kis palló a vándor lába alatt.

Téged hallak, ha tompán zúg a hullám és partra döng;
a ligetben, ha néma csend borul rám, téged köszönt.

Lelkünk egymástól bármily messze válva összetalál.
A nap lemegy, csillag gyúl nemsokára.
Oh, jössz-e már?!

/ Goethe /

Én leszek

Én leszek feletted a fény
egy másoknak láthatatlan lény
Csodás hajadnak rendkivüli simogatást adok
Gyengéden végig simogatva ott maradok

Vajon érezni fogsz?

Tüz gyöngye leszek
másnak nem, csak neked létezek
Hisz olyan hidegek a kezek
Óvatosan felmelegitelek

Vajon észleled e hogy az én tüzem?

S leszek szó, fülednek szelid, kedves
Mások hallásának nem érdemes
Súgó, búgó, olykor érces,
De számodra mindenképpen rokonszenves

Vajon füszál sóhajában meghallasz e?

Leszek egymagam minden, az egész
Szó, ami néha de érthet?, s lágyan merész,
Emlék s friss levegö,
a lélek részegitö, mézét pergetö méhész
S az édes búsöröm, a testeden átremegö, vágyra kész

Csak lásd, halld amit más nem, ameddig csak élek s élsz!

/ Fridl Zoltán /