Szarvasként kutattam
forrásod után,
kristály-patakos kutakban
ázott ruhám,
idegen erdöbe tévedtem,
hogy rád találjak
bozóttüskéktöl tépetten,
s nyomtak az árnyak.
Köznapok dünéi között
hagyott fa voltam,
minden szél lökdösött,
álltam viharokban,
a te nevedet zúgtam,
esö köröttem,
sirtam bánatbas fultan,
hullott a könnyem,
futott a viz alattam a partszegelyen,
a szél sodrában mulattam
idöm kevélyen.
Bolyongtam sürü éjszakában,
úgy kerestelek,
micsoda pillanat! rád találtam,
lámpa volt szemed,
mosolyod holdfenyében
álltak a fák,
az ég derengö-kéken
kinálta magát,
nem láttam fényt különbet,
amely igy ragyog,
szinte mellemnek ütödtek
a csillagok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.