Csáky Anna - Különös randevú
Isten az utamat másfelé terelte:
enyém egy gyöngy-leány friss tavasz-
szerelme,
de várlak megint, ha tiz év lepereg
- szólt az ifjú, majd a lány: itt leszek.
Az idö a teret bekebelezte,
eljött az ifjú, lám el az este,
áll szivdobogva kamasz-sután
az orgona alatt tiz év után,
várja a percet, jön e a lány
rügybontó májuséj surranó hajnalán.
Tele virággal, szinnel a sziget,
s az ifju álmodik, szép-szelidet:
fölötte telö hold vágyat sugaraz,
de sehol a lány, csak egy új Tavasz,
kinek szivében volt kedvesedobog,
ajkán meleg, lágy, édes mosolyok,
ö maga györnyörü, angyali igézet,
csókjai virágok, szórják a mézet,
egy kedves kis maar szól valahol,
lila illatuú orgona dalol,
tüzet lehet a bimbók, szüzi mélye,
csalfán nevet mind, ez a szerelem éje.
Érette öltözik a hold ezüstnek
hajába simuló sóhajok feszülnek,
érette a szépség, földobogó tánc,
mégis a magány e zord karú lánc
szoritja lelkét, s ig szemét lehunyja,
kigyúl a fények szöke alagútja,
ámul az ifjú: micsoda hajnal!
ekkor a nap, a hold együtt vigasztal:
”A vágyak izzói idövel kihülnek,
marad csupán az emlék öröküklnek”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.